Tiszakécske Koppány Nemzeti Egylet

Egyedül védtelenek kiszolgáltatottak vagyunk, együtt legyőzhetetlenek.

MENÜ

 

Russischen Invaliden (1910. dec. 30., 285. szám). Ebben jelent meg az Alliance Israelitée felhívása, amelyet magyar lapok is közöltek. A Weimarer Hist.–Gen. Taschenbuch, S. XII., fordítása szerint a következőket tartalmazza:

 

„Testvérek! Hittestvérek! Az egész földkerekségen nincs egyetlen darab föld sem, amelyet könnyebben leigázhatnánk, mint Galíciát és Magyarországot. E két országnak mindenképpen a miénknek kell lennie, mert számunkra ott a legkedvezőbbek a körülmények. Ti, zsidó testvérek, fáradozzatok minden erőtökkel azon, hogy mindkét országot teljesen birtokotokba vehessétek. Törekedjetek, hogy mindent, amit ott még a keresztények birtokolnak, teljesen a kezetekbe vegyetek. Ha erre nem volna elegendő anyagi eszközötök, a párizsi szövetségünk minden erővel segíteni fog titeket. Erre a célra a szövetségünk máris gyűjtéseket rendez és az adományok váratlan bőséggel folynak be pénztárunkba azzal a céllal, hogy a galíciai és magyarországi területeket a galíciaiak és magyarok kezéből kiragadjátok és hogy azok kizárólag zsidó kézre kerüljenek. Az egész világ tőkései erre a célra nagy összegeket áldoznak s egyesülnek, hogy ezt a célt a legrövidebb idő alatt elérhessétek.”

 

Hírek

  • Közlemény!
    2009-10-04 08:57:01

    2009. október 3-án megalakult, Jobbik Tiszakécskei szervezete.

    Elérhetőség: Tel: 0670/217-79-65

     tiszakecske@jobbik.hu 

     

     

  • Felhívás!
    2009-09-25 07:10:22

    Szemétgyűjtést szervezünk,

    2009. szeptember 27.-én

    15 óra, gyülekező

    Holt-ág söröző melletti lejáró.

    Szeretettel várunk!

Asztali nézet