Lehet MÁS? (Pozsonyi Ádám írása)

A bőrönd bepakolva. De sajnos mindig maradnak...

Előttem, van a kép. Szinte látom… Ül a Schiffer gyerek valamelyik Dob, vagy Király utcai lakásban, s mellette pár humanista. Percek óta nagy a csend. – Mit gondoltok, beszopják? – Mondja épp egy Gödör-klub töltelék, s hízott szemeit a többire emeli. - Á, szerintem kizárt. Ennyire még ők sem hülyék!

– legyint fásultan egy másik, s megigazítja Free Tibet kitűzőjét. - De meg kell próbálni, nincs más választásunk. Ha már az öregek így megutáltatták magukat. Végül is nem lehetetlen. „Ezek” annyira balekok.

S lőn! A magyar már megint balek volt, ismét és újra. Az írófajta így nem tehet mást, mint próbálja felnyitogatni a szemeket. Megint, újra, és századszor.

Van egy – zömmel budapesti – dac és érdekszövetség, mely nagyjából a kiegyezés óta mérgezi a magyarság életét.

Nevezte már önmagát ezerféleképp. Volt szabadelvű, mint Jászi, haladó és felvilágosult, és volt szocdem. Járt a Galilei-körbe, támogatta Károlyit, majd később Kun Bélát. Megfordult köztük hadseregszállító, népbiztos és filozófus. Lelkesedett a szovjet bevonulásért, majd lett hithű kommunista, s az eszméért rajongott. Olykor még kevesellte is Kádárt. Maoista izgatásért ült is pár darab belőlük, de jött a 80-as évek, és ők megvilágosodtak. „Demokratikus ellenzék”. Erre cserélték le a táblát, lettek a nagybetűs DE, majd az SZDSZ. Őket már ismerjük. Ávós nagypapa, Szadeszes fiú, LMP-s unoka. Ez a származási és vérvonal.

Hogyan hihette bárki, hogy felállhat parlament, s ők nincsenek ott? Hogy lehetett ennyire balek? Míg a jobboldal egymást szecskázta, ők szépen betelepedtek.

Közös ismertetőjegyük: aggódnak. Mindig és állandóan. A kisebbségekért, az emberi jogokért, a diszkriminációért, a kirekesztésért, a drogosokért, a homokosokért.

Minél idealistább, világmegváltóbb és vadhumanistább szólamokat hangoztatnak, annál inkább róluk van szó. Tökmindegy mi az aktuális paraván, a lényeg ugyanaz. Figyeld, hülye magyar, innen lehet felismerni. „Minden ember egyenlő!” Ezt a baromságot csakis ő mondhatja. Ha így kezdi, megint csak róla van szó.

Rajongnak mindenért, amiben ott szerepel a szó: Más. Aláírást gyűjtenek a grönlandi anarchistákért, a chilei feministákért, a fokföldi alternatívokért.

Egyetlen dologért nem rajonganak: a magyarság. Ezért nem aggódnak. Csak, ha kezd talpra állni. Akkor be vannak tojva, s jő a félelem, a rettegés. A bőrönd bepakolva.

De sajnos mindig maradnak...