Tiszakécske Koppány Nemzeti Egylet

Egyedül védtelenek kiszolgáltatottak vagyunk, együtt legyőzhetetlenek.

MENÜ

Azokról az ismeretekről kívánunk az előadók által információt továbbadni az érdeklődők részére, melyekről a nemzetünket évszázadok óta folyamatosan félrevezetik.

 

Mostantól el kell felejtenünk, hogy hazánk egy semmit nem érő, szegény kis átjáróház. Nem véletlenül sulykolják hosszú idő óta a hivatalos tanrend szerint a merjünk kicsik lenni ideológiáját. Tisztában kell végre lennünk azzal, hogy milyen terület birtokosai vagyunk, mekkora a felelősségünk őseink hagyatékának kezelésében, a jövő nemzedéknek történő megmentésében.

A jégkorszak ideje alatt a Kárpát-medence biztosította a fajok számára a fennmaradást, a túlélést. A Kárpátokon túli területeket vastag jégtakaró borította. Vonulata több ezer évvel ezelőtt is megvédte a belső területeket. A klíma itt elég enyhe volt ahhoz, hogy a populáció életben maradjon és a jég felolvadását követően az élet újból elindulhasson.

A történelem során eredendően a középpontot, a kiindulópontot, az emberiség bölcsőjét jelentette és jelenti ma is. A Kárpát-medence a Földnek az a helye, mely emberi számítások szerint a legnagyobb katasztrófák bekövetkezése esetén is védelmet nyújt az itt lakóknak: szélsőségektől mentes éghajlat, jéghegyek olvadása, viszonylagos földrengésmentesség, hurrikánok, tornádók, ciklonoktól való védettség,….

Történészek által elismerten olyan stabil, állandó országhatár, mely a Föld más országaira nem jellemző. Trianon szakította meg ezt az állandóságot.

Éghajlati, növényzeti, állatvilágbeli területek határain fekszik. A teljességet megidézve mind a 4 évszak gyönyörűségeinek részesei lehetünk. Itt mindenből megvan az élet továbbviteléhez szükséges minimum, a mag. A megélhetéshez minden energiaforrás és nyersanyag rendelkezésre áll.
Trianon előtt a Kárpátok erdőségei, bányái ellátták a mélyebben fekvő területeken élő lakosságot a szükséges famennyiséggel, ásványokkal, sóval. Cserébe az alacsonyabban fekvő területek a hegyvidéknek gabonát és élő jószágot szolgáltattak. Az országon belül a megélhetéshez szükséges teljes ellátás megoldott volt. A gazdaság önállóan és önellátóan tudott működni. Nem szorultunk a nyugat és a kelet gyengébb és silány minőségű termékeire.
A globalizáció eredményeként ma az önellátás helyett a drága importra fecséreljük jövedelmünket. Ez szinte kizárólag a szemét behozatalát jelenti anyagi és szellemi síkon egyaránt. A behozott termékek többsége értéktelen, olcsó bóvli. Az éltető ételek helyett génkezelt, betegségeket okozó, vegyszerezett, romlott hulladékot szállítanak. Nem beszélve az illegálisan, tonnaszám bekerülő egyéb hulladékokról és az erkölcsöt, az emberséget, a nemzetiséget porig romboló, liberálisnak kikiáltott téveszmékről.


Tudjuk-e, hogy a Honfoglalás idején Európában csak a görögöknek és a rómaiaknak volt írásbeliségük, és amikor mi megérkezünk a  Kárpát-medence területére, már kiforrott, kész, mintegy 7000 éves  írásbeliséget hoztunk magunkkal?

Tudjuk-e, hogy az Ómagyar Mária-siralom szövegét mi még a mai napig értjük, hiszen szókincsét, mind a mai napig használjuk?
Shakespeare drámáit, a művelt; angol már csak szótár segítségével  képes elolvasni, mivel annyit változott nyelvük az elmúl 440 év során. A miénk, megtartotta nyelvtanát és szókincsét. Nem volt hajlandó belesimulni, beleolvadni a nagy nyelvi forgatagba!

Tudjuk-e, hogy a Magyar Zenetudományi Intézet regisztrálta a 200 000. magyar népdalt, amelyből 100 000 már megjelent nyomtatásban is. A 80 milliós Németországban összesen 6000 (!) népdalt tudtak összegyűjteni.

Tudjuk-e, hogy a magyar mesevilág páratlan az egész világon?  Európában nem ismerik a tündért, hetedhét országot, fanyüvőt, hétfejű sárkányt, még nyelvtani szinten sem. Nincs szavuk rá.

Tudjuk-e, hogy Európa nem ismerte a magyarok bejövetele előtt a hús megfőzésének módját? Nem ismerték a villát és a kanalat. Kézzel és késsel ették a sütött húst. Behoztuk a sajátos fűszerezési technikánkat, a darabolást, a fűszerekkel való összefőzést. Az édes, sós, savanyú, keserű ízek mellé mi hoztuk az erős ízt ételeinkben.

Tudjuk-e, hogy azért nem járnak tógában, ma Európában az emberek, mert mi behoztuk magunkkal a nadrágot, a gombolható kabátot. Amíg Európa saruba, csizmába, bocskorba járt addig mi behoztuk a háromnegyedes sarkos cipőt. Sőt  még az alsó fehérnemű is általunk kerül a világnak erre a részére.
Gondoljuk csak meg, ma Skóciában, ha valaki igazán korhűen akar a skót népviseletbe felöltözni, akkor nem vesz alsónadrágot a kockás szoknya alá.

Tudjuk-e, hogy a Honfoglalás idején, mi csodálatos növény és állatvilággal rendelkeztünk, amit magunkkal hoztunk a belső-ázsiai térségből?

Tudjuk-e, hogy az elmúlt időszakban sikerült, a parlament által, hivatalosan is nemzeti kinccsé tenni őshonos állatfajaink nagy részét? A kilenc kutya fajtát, a három parlagi tyúk fajtát, a szilaj marhát, a három mangalica fajtát, a tincses kecskét, és a galambjainkat. Ez egyben azt is jelenti, hogy nem lehet őket keresztezni, az országból kivinni. Tehát meg kell tartani a tiszta vérvonalat.

Tudjuk-e, hogy a hollandok 400 éve termesztik a tulipánt, mi 3000 éve? Mégis őket hívják a tulipán hazájának. Az egyetlen európai tulipán fajtának, a Tulipa Hungaricának géncentruma, a Kárpát-medencében van.

Tudjuk-e, hogy a világ második alkotmánya a miénk? Az első az izlandi 720-ból, a második pedig: Szent István király intelmei Imre herceghez.

Tudjuk-e, hogy a reneszánszt, mint művészeti stílust Ausztria és Németország tőlünk vette át?

Tudjuk-e, hogy az öntözéses gazdálkodást és a vetésforgót is mi honosítottuk meg a világnak ezen a részén? Mára már Európa elfelejtette ezt a tudást, és jórészt ennek köszönhető, hogy termőföldjeik tönkrementek, elhasználódtak. Ez az igazi indok arra, hogy miért is kellettünk az EU-ba!

És akkor még egy szó sem esett a magyarok ősi hitéről. Ezek persze csak kiragadott példák, a teljesség igénye nélkül. Talán nem hiába íródtak le. Jó lenne, ha legalább addig eljutnánk gondolatban, hogy magyarnak lenni nem szégyen! S akkor talán nem támolyognánk össze-vissza, abban a jogi, gazdasági és kulturális csapdában, amit nekünk állítottak Brüsszelben.

 

 

 

 

Hírek

  • Közlemény!
    2009-10-04 08:57:01

    2009. október 3-án megalakult, Jobbik Tiszakécskei szervezete.

    Elérhetőség: Tel: 0670/217-79-65

     tiszakecske@jobbik.hu 

     

     

  • Felhívás!
    2009-09-25 07:10:22

    Szemétgyűjtést szervezünk,

    2009. szeptember 27.-én

    15 óra, gyülekező

    Holt-ág söröző melletti lejáró.

    Szeretettel várunk!

Asztali nézet